BEERjátok még ?!

2018.10.06

Mint ahogy nálunk is van már Oktoberfest, nyilván a cseheket sem kell félteni attól, hogy a sör fogyasztásához ne járulnának hozzá még egy "ünneppel". A csehek átlagosan egy év alatt egyébként fejenként 163 liter sört isznak. Még egy alkohollal kapcsolatos érdekesség, a déli régió szolgáltatja a cseh borok 90 %-át. Nem véletlen tehát, hogy múlt héten Brnoban az Oktoberfest mellett a hazai borokat is ünnepelték a főtéren, erről mutatok nektek pár képet:

Sajnos nem próbáltam ki semmit, mert mire a képeket elkészítettem is lefagyott az ujjam. Inkább beültünk a többiekkel egy jó kis étterembe, ahol igazán ment a habzsidőzsi, végre kipróbáltam a hermelint.

Majd az Absinthe bárba mentünk, ahol minden absinthe rendelést így szolgálnak fel: 

A múlt hét nem is záródhatott volna jobban, Zoli meglátogatott, most nem csak átutazóban volt, így megmutattam neki az egyetemet, a belvárost, az Old Town Hall-t. 

Már párszor megemlítettem a blogomban a helyi ESN-t, a külföldi diákokat segítő szervezetet. Nagyon sok programot szerveznek nekünk, a nagy kedvencem a héten megrendezett Boat Party volt. A Brno melletti tavon kibéreltek pár hajót, és amíg megtettünk egy kört, addig buliztunk. Nagyon jó volt a hangulat, az utolsó dal a Titanicból ismert, My heart will go on volt. :D

© 2018 HajnalKalandok. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el